2014. március 26., szerda

Tompa Mihály magyar költő



Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858).


Élete

Elszegényedett nemesi családból származott. Apja, id. Tompa Mihály, nemes származású iparos (csizmadia) volt és a borsod vármegyei Igriciből költözött Rimaszombatba, eredetileg azonban a családi hagyomány szerint a székely földről származtak elődeik. A szegényes sorsú szülőknek első gyermeke Mihály volt. Cselédként dolgozó édesanyját 1821-ben elvesztette, apja pedig nem törődött vele tovább.

Ezután apai nagyapjához került Igricibe. Itt töltötte gyermekéveit, e változatos tájon és színmagyar nép közt oltódott lelkébe a természet szépségei iránt való rendkívüli fogékonyság és a magyar néplélek szeretete és ismerete. Itt járta az elemi iskolát, s tanítója Bihari György felismerte benne a szép tehetséget, s a községben lakó Szentimrey földesúri családnak pártfogásába ajánlotta, melynek segítségével Tompa 1832 őszén a sárospataki kollégiumba kerülhetett, ahol mint szolgadiák tanult. A tanulópálya nagy nélkülözések közt folyt, de mindig jeles sikerrel. Egy ízben, részint anyagi szükségből, részint egyik tanítójának méltatlan bánásmódja miatt, elhagyta Patakot és elment a református kollégiumokban akkor dívott szokás szerint falusi preceptorságra. 1837-től 1838-ig segédtanító volt Sárbogárdon, de visszavágyott és vissza is ment a kollégiumba, ahol rendre elvégezte a bölcsészeti tanfolyam után a szintén két-két éves jogi és teológiai tanfolyamot is, hogy akár világi, akár egyházi pályára mehessen. A pataki diákélet egyaránt táplálta kedélyét is, szellemét is.

A költői kedéllyel és képzelettel megáldott Tompa múzsája csakhamar megszólalt, lírai költeményeket, románcokat írt, eleinte még az Athenaeum költőinek modorában, majd regéket is, némileg már a maga hangján. Első költeménye a Mohos váromladékon című románc 1841-ben jelent meg az Athenaeumban, tehát egy évvel Petőfi fellépte előtt, s ezután szívesen látott vendégek voltak e lapban az ő formailag gondos, tartalmilag nemes költeményei. Nevét már ezek a művek kezdték ismertté tenni, pedig tehetségének sokkal sajátosabb alkotásai voltak népregéi, melyeket ugyan később adott ki, de még a kollégiumi évei során megírt. A közönség szívesen fogadta mind az új tárgykört, mind az új sajátságokkal fellépő költőt. E gyűjtemény Népregék, népmondák címen 1846-ban jelent meg. A költő különben még mint kollégiumi hallgató bocsátotta ki az előfizetési felhívást.

1838-tól 1844-ig végezte felsőbb tanulmányait: bölcsészetet, jogot és teológiát. 1845-ben befejezvén kollégiumi tanulmányait, egyelőre nevelői állást vállalt, melyre Eperjesre meghívták. Ott tartózkodása alatt lépett baráti viszonyba Kerényi Frigyessel, a fiatal lírikussal és ismerkedett meg a pár év alatt országos hírűvé emelkedett Petőfi Sándorral személyesen, akit már 1847-ben költői levéllel keresett föl a bártfai fürdőről. E találkozás emlékét őrzi hármuk költői versenye az erdei lakról. Nevelői állását még ez évben elhagyta, hogy Pestre menve, népregéi nyomására felügyeljen, írókkal ismeretséget kössön és ügyvédi vizsgálatra készüljön. Járt az egyetem jogi előadásaira, még többet íróbarátai közé; egy ideig súlyos betegen feküdt (vérhányás miatt) a Rókus-kórházban, és későbbi hipochondriája már ekkor kerülgetni kezdte a különben erős testű és jó kedélyű fiatal férfit; a kórházban írta több szép verse közt a Télen-nyáron kezdetű ismert népdalát. Verseit a szerkesztők szívesen látták, s ő egyik tagja lett a Tízek társaságának. Petőfi Sándor hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé.

Tompa 1847 késő tavaszáig maradt a fővárosban. Még 1846-ban írta és az év végén beküldte Szuhay Mátyás című költői elbeszélését a Kisfaludy Társaság amaz emlékezetes pályázatára, melyen 1847 elején a pályadíjat Arany János Toldija nyerte el. A Szuhay Mátyás ekkor dicséretben és külön jutalomban részesült és ez év folyamán a Kisfaludy Társaság pályaművei közt megjelent. Aranynak e diadalával egyszerre kiegészült az ifjú nagy költők triumvirátusa (Petőfi, Tompa, Arany). Tompát a Kisfaludy Társaság 1847 elején tagjává választotta, aki székét még ez évben elfoglalta A vámosújfalusi jegyző című költői elbeszélésével. Ugyanezen évben adta ki vegyes költeményeinek első, már válogatott gyűjteményét, Tompa Mihály versei címmel (Pest, 1847).

Pályájának ebben az évben véget is ért bohém-korszaka. 1847 tavaszán Beje gömör vármegyei község református gyülekezete meghívta lelkipásztorául, ő elfogadta a meghívást és ezzel megtalálta azt a pályát, melyen holtáig megmaradt. Hívei s a község és vidék előkelő családjai megbecsülték a derék papot és neves költőt, aki szerette hivatását és boldog lett volna benne, ha testi szenvedései és az ország válsága és szerencsétlensége bánatba nem döntötték volna lelkét.

1848-ban betegeskedése és szembaj bántotta, és orvosi tanácsra Gräfenbergbe ment üdülni. Mikor hazaért, már kitört a szabadságharc, s ő a gömöri önkéntesekkel szintén a háborúba sietett és ott működött mint tábori lelkész, s jelen volt a schwechati ütközetben. A lázas időket nem kísérte lantja zenéjével; e napoknak Petőfi volt a költője, az ő hazafi-költészetének csak azután érkezett el ideje. Az 1848. márciusi forradalom után indult Nép Barátja (Vas Gereben és Arany János lapja) munkatársa volt. Ebben az évben Petőfivel való barátsága megszakadt.

1849 elején a jövedelmezőbb keleméri lelkészségre hívták meg, ahol elfogadván állását, május 1-jén nőül vette Soldos Emíliát, egy nemesi ház leányát, akivel holtáig a legpéldásabb szeretetben élt.

A szabadságharc még ebben az évben elbukott, s az országos gyász lelke mélyéig megrendítette a melankóliára hajló költőt, aki jobban tudott hangot adni a bánatnak, a sajgó fájdalomnak, mint a harci mámornak, s ekkor, az önkényuralom éveiben bontakozott ki patrióta költészete a maga erejében és hatásában. Ekkor írta hazafias allegóriáit, melyekben a maga képekben gondolkozó, szimbolizáló, szemléletes módja szerint szólt a nemzethez, kifejezve gyászát, erőt, bizalmat, reményt csepegtetve lelkébe. E burkolt jelentésű költemények, leginkább kéziratban, országszerte elterjedtek (A gólyához, A madár, fiaihoz stb.), s amíg a hatalom emberei kevésbé köthettek beléjük, az igaz magyar szív megérezte vonatkozásukat. Rövid hallgatás után nyilvánosan is fellépett a Hölgyfutárban és a Szilágyi Sándor által szerkesztett Pesti Röpívekben, Forradalmi Emlékekben stb., de nemsokára fájt neki a hang, kerülni kezdte a lírát, s inkább menekült a valóságtól távolabb, a regék világába. A népregék sikere is indította erre, s egy újabb ösvényre lépett, a szimbolikus költészetnek ama terére, amely az általános emberi érzéseket és lelki állapotokat a növényvilág egyes példányaival jelképezi: virágregéket írt. Ez irányra német példák vonzották, s e nemű költeményeiben felbukkan a túlzott szentimentalizmus is, de az még inkább kedélyében leli magyarázatát, mint a német hatásban. Írt emellett regéket is, a régi népregék folytatásaképpen.

1852-ben Kelemérről Hanvára hívták meg, s családjára való tekintettel elfoglalta ezt az állást. Itt maradt aztán haláláig, hiába kínálták meg a legnépesebb és leggazdagabb alföldi református egyházközségek lelkészi állásával. Szülő vármegyéje megszokott vidékén élte le életét, nem fényes sorsban, de függetlenül és a természetnek ama változatosabb képei közt, melyekhez annyira vonzódott.

A családi örömet gyász váltotta, egy-egy gyermekének halála, s maga is sokat szenvedett betegség miatt. Névtelenül feladták A gólyához című és egyéb hazafias versei miatt; házkutatást tartottak nála, irományait lefoglalták (egy részüket sohasem kapta vissza), magát Tompát pedig 1852. július 6-án letartóztatták és a kassai hadi törvényszék elé idézték, ahol 6 hétig zaklatták és végül anélkül, hogy ügyét elintézték volna, hazabocsátották. A következő év elején, februárban ismét beidézték és ezúttal nyolc hétig tartották ott, míg 1853. április 3-án végleg fölmentették.

A családja miatt (neje beteg is volt) ekkor kiállott rettegés nyoma örökre megmaradt lelkében. Még megrendítőbb hatással volt rá második, már 5 évet megélt fiának halála; lelkének ez a sebe sohasem gyógyult be. De érzése világa mindezzel mélyült és Tompa költészete egyre tartalmasabbá, nemesebbé, szívhez szólóbbá vált, a képzelet és érzés szövetsége, a hazafi- és az egyéni érzés egysége, a gondolat és forma összehatása ekkor vált szellemében a legteljesebbé. Dalai, ódái, allegóriái az ember érzésvilágának a melankólia alaphangulatán belül egész gazdag változatát nyújtották; a fájdalom, a lemondás, a remény, a hazafias és a családi érzések, a természetérzés, az elmúlás tragikuma a legmélyebb hatással nyilatkoztak meg műveiben.

Kazinczy Ferenc emlékezetére írt költeménye, mellyel a Magyar Tudományos Akadémia pályadíját nyerte el 1859-ben, az 1850-es évek végének hangulatát épp olyan megkapóan kifejezi, mint régibb költeményei az elnyomatás panaszát. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én levelező tagjává választotta.

Ezalatt testi betegsége egyre jobban erőt vett rajta. Aranyér, köszvény, szembaj bántotta, és mindenekfölött szívtágulása kezdett veszedelmesen fejlődni. Később keveset dolgozhatott és a papi teendőktől fel kellett magát mentenie.

1866-ban Bécsbe ment Skoda orvostanárhoz, aki megállapította nála a szívtágulást. Kétségbeesetten tért haza, s ettől foga élete valóságos haldoklás volt. Az utolsó télen írt leveleiben sorra elbúcsúzott barátaitól. Az akadémia 1868 márciusában egyhangúlag az ő költeményeit koszorúzta meg nagy jutalmával. Ez volt utolsó öröme, 1868. július 30-án hunyt el Hanván. Arany Jánoshoz élete végéig szoros barátság fűzte.

Életében jelentek meg a felsoroltakon kívül a következő munkái: Regék, beszélyek (Miskolc, 1852); Virágregék (Pest, 1854, 1856 és 1868-ban is); Verseinek második kötete (u. o. 1854). Majd Összegyűjtött Versei (6 kötet, u. o. 1858-63); Legújabb költeményei (u. o. 1867). Három gyászbeszéden kívül megjelentek tőle: Egyházi beszédek (3 füzet, Miskolc 1859-67) és egy vallásos könyv: Olajág (elmélkedések, fohászok, imák, hölgyek számára olvasó- és imakönyvül, Pest, 1867), a protestáns nők kedvelt imádságos könyve. Halála után két évvel jelentek meg: Tompa Mihály összegyűjtött költeményei, kiadták barátai, Arany János, Gyulai Pál, Lévay József és Szász Károly (6 kötet, u. o. 1870). Újabb teljes kiadásuk 1884-ben jelent meg 4 nagy kötetben Lévay József gondai alatt.

2014. január 8., szerda

Szilvási Lajos magyar író, újságíró.

Szilvási Lajos József Attila-díjas író


Szilvási Lajos (Szolnok, 1932. január 13. – Budapest, 1996. november 9.) magyar író, újságíró.

Élete

Szülei, Szilvási Sándor (1890–?) vasutas és Szaksz Erzsébet (1900–1980) voltak. Gyermekkorát édesanyja szülőfalujában a Zala megyei Türjén töltötte. 1950-ben érettségizett Keszthelyen. 1950-1953 között az MTI munkatársa volt, majd a Szabad Népnél, a Szabadságnál, az Igazságnál dolgozott. 1957-1958-ban az MTI külpolitikai főosztályán rovatvezető, kiadványszerkesztő volt. 1958-tól 1977-ig az Újítók Lapja olvasószerkesztője, 1977-től a Delta főszerkesztő-helyettese volt. Romantikus-kalandos történetei, olvasmányos lektűrjei tették népszerűvé. 27 regénye jelent meg (8-at külföldön is közreadtak). Utolsó regénye A vincellér, amely a halála után 12 évvel, 2008 őszén jelent meg.

Szilvási Lajosék egy Jókai utcai ház melléképületében laktak, igen nyomorúságos körülmények között. Az apja a vágóhídon volt segédmunkás, az anyja egy nagykereskedőnél raktári kisegítő, akkori szóval zsákos. A nagy forgalmú üzletet az 1930-as évek végén már a tulajdonos fia, a „fiatalúr” vezette. Aranyifjú volt, nappal teniszezett vagy „regattázott” a Tiszán, télidőben egész nap a kávéházban ült. Esténként nézett be az üzletbe, a raktárba, igyekezett pótolni, amit munkaidőben elmulasztott. Fél éjszakáig túlóráztatta – fizetség nélkül – az ott dolgozókat. Komiszul bánt az alkalmazottakkal, emberszámba se vette őket. Szilvási anyja szinte naponta az éjszaka sötétjében támolygott haza...

Az 1970-es években Szilvási felhívta a figyelmemet egy tekintélyes elvtársra: Megismered-e? – kérdezte. Csak az illető pártkarrierjét, magas beosztásait ismertem. Az igazságot Szilvásitól tudtam meg: ez a „fontos elvtárs” az egykori „fiatalúr” volt. Szilvási életútját többször keresztezte. A párttitkára volt annak a szerkesztőségnek, ahol Szilvási dolgozott. Kirúgatta az állásából, kizáratta a pártból.
A harminckét kötetes, jelentős nemzetközi sikereket elért, az 1960-1980-as években az egyik legnépszerűbb magyar írónak az 1990-ben kiadott Akadémiai Kislexikon a nevét sem említi. B. A., a szocialista ponyva atyamestere viszont nyolc sort kapott.


Szilvási Lajos 1956-ban a Szabadság, majd az Igazság című lap munkatársa volt. 
(forrás : Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár)



Munkássága

Első regényei a második világháborúban s az azt követő évtizedekben játszódnak, kalandosak, cselekményük pedig fordulatos. Erkölcsi példaadással rendelkeznek, bár nem mindig párosulnak történelmi hitelességgel, nem festenek igazán hű képet a korszakról, a környezetről. A hatvanas évektől kezdve regényhősei fiatal értelmiségiek, akiknek hányatott életét próbálja ábrázolni.

További kedvelt témája a fiatalok felnőtté válása a szexualitás, a gondolkodás és főleg a munkavállalás, önállósodás terén. Művei nemcsak szórakoztatóak, hanem komoly tanulságokként is szolgálnak és a fiatalságot figyelmeztetik, hogy a fiatalkori hibák milyen súlyos következményekhez vezethetnek.

Regényei

  • Középiskolások (regény, 1953)
  • Riadó a tárnák felett (kisregény, 1955)
  • Fény a hegyek között (regény, 1956)
  • Csillaghullás (regény, 1960)
  • Bujkál a Hold (regény, 1960)
  • Appassionata (regény, 1961)
  • Egyszer-volt szerelem (regény, 1961)
  • Nem azért született (regény, 1962)
  • Kinek a sorsa? (regény, 1964)
  • Albérlet a Síp utcában (regény, 1964)
  • És mégis őrizetlenül (regény, 1964)
  • Fekete ablakok (regény, 1965)
  • Ködlámpa (regény, 1967)
  • Ott fenn a hegyen (regény, 1967)
  • Születésnap júniusban (regény, 1969)
  • Kipárnázott kaloda (regény, 1969)
  • Légszomj (regény, 1970)
  • Vízválasztó (regény, 1972)
  • Ördög a falon (regény, 1972)
  • Egymás szemében (regény, 1976)
  • Hozomány (regény, 1978)
  • Karácsony (regény, 1979)
  • Lélekharang (regény, 1981)
  • Szökőév (regény, 1982)
  • A néma (regény, 1985)
  • Kamaszok
  • Jegenyék (regénysorozat, 1987-2008)
  • Metszéspont
  • Jegenyék-ciklus

  • A bojnyik (1987)
  • A jackman (1988)
  • A kísértet (1989)
  • A vincellér (2008)

2013. december 1., vasárnap

Advent


Sándor Ernő: Adventi hajnal

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ...
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár...

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet...
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.

Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!

2013. november 7., csütörtök

Somlyó Zoltán költő, újságíró, műfordító.



Somlyó Zoltán (született: Schwartz Zoltán) (Alsódomboru, 1882. június 22. – Újbuda, 1937. január 7.) költő, újságíró, műfordító. Somlyó György (1920-2006) költő, műfordító apja, Somlyó Bálint (1957-) filozófus, esztéta nagyapja.

Életpályája 

Szülei: Schwartz Simon és Pick Ilka voltak. Nagykanizsán végezte középiskoláit. Tanulmányai végeztével 1901-től címíró volt a Magyarország című lapnál, azután Fiuméban újságíró. 1903-1906 között katona volt. Visszatérve Budapestre a Magyar Nemzet munkatársa lett 1906-tól. 1908-ban a Nagyváradi Esti Lap és a Szabadság szerkesztőségében dolgozott. 1909-1913 között a szegedi, pécsi, szabadkai szerkesztőségekben dolgozott. 1913-tól újra Budapesten élt. 1922-től a Pesti Hírlap, 1926-1928 között a Literatura, 1928-tól a Pesti Napló munkatársa volt. 1928-tól írásaiból élt, írásait közölte az erdélyi Zsidó Jövő is.

Magánélete

1920-ban házasságot kötött Bolgár Margittal. Egy fiuk született: Somlyó György (1920-2006) költő, műfordító.

Munkássága

Hányatott élete költészetének tárgykörét, színvonalát, rendszerességét, közreadását is befolyásolta. Első versei a századvég népies-szecessziós hangján szólaltak meg, hatottak rá A Holnap költői és Reviczky Gyula. Több verse jelent meg a Nyugatban. Szellemi magányában verselt az egyedüllét magányáról és az erotikával átszőtt szerelemről. Verseit áthatotta a bohém anarchizmus és a l'art pour l'art szemlélet. A Tanácsköztársaság bukása után inkább mint műfordító szólalt meg. Fordította Charles Baudelaire, Guy de Maupassant, Voltaire, Jean-Jacques Rousseau, Gerhart Hauptmann műveit. Költészetének alaphangja a magányosság és reménytelenség érzése.

Művei

Dalok a piros kendőtől a hatcsattos cipóig (versek, 1902)
Dél van (versek, 1910)
Az átkozott költő (versek, 1911)
Sötét baldachin (versek, 1913)
Végzetes verssorok (1916)
A férfi versei (versek, 1922)
Tango Milonga hercegnő (regény, 1924)
Válogatott versek (válogatott versek, 1953)
Nyitott könyv. A titkos írás (1960)
Válogatott versei (1960, 1962)
Jajgató Felicián (válogatott versei, 1982)

Forrás: wikipedia

Az egyik legnagyobb írói hagyatékot - Somlyó Zoltán, a Nyugat első nemzedékének költője és fia, Somlyó György Kossuth-díjas költő, író, műfordító kéziratait, relikviáit, könyveit - veszi át irodalmi est és alkalmi kiállítás keretében a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán.

A cikk megjelent : 2012-03-28 -án a Magyar Múzeumok online magazinjában

Komáromi Csaba, a múzeum tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy Somlyó Zoltántól (1882-1937) több száz autográf verskézirat található, valamint levél Kosztolányi Dezsőtől. Szerepel az anyagban Somlyó Zoltán levele fiához, Györgyhöz 1931-ből.

"Somlyó Zoltán a Muraközben, Alsódomboruban született, Nagykanizsán végezte középiskoláit, majd Fiuméban (Rijeka) volt újságíró. Visszatérve Budapestre a Magyar Nemzet munkatársaként 1909-1913 között dolgozott a lap nagyváradi, szegedi, pécsi és szabadkai szerkesztőségében. 1913-tól újra Budapesten élt, állandó munkatársa volt a Pesti Hírlapnak és a Pester Lloydnak, több verse jelent meg a Nyugat folyóiratban. Műfordítóként Baudelaire, Maupassant, Voltaire, Rousseau, Gerhart Hauptmann műveit ültette át magyarra.

Fiának, Somlyó Györgynek a hagyatékában található a legrégibb ismert Devecseri Gábor-levél, Weöres Sándor költő levelei és több verse, de van Somlyó Györgynek küldött vers Jékely Zoltántól, Vas Istvántól és gyerekkori barátjától, Karinthy Ferenctől is.

Komáromi Csaba emlékeztetett rá, hogy van írás a Somlyó György-hagyatékban három irodalmi Nobel-díjastól, így Pablo Neruda chilei, Octavio Paz mexikói és Salvatore Quasimodo olasz költőtől, mindhármuk verseit fordította Somlyó György.

Különlegesség az örökségben Tristan Tzarának, a romániai születésű francia költőnek, a dadaista avantgárd művészeti mozgalom alapítójának 1948-ban egy francia nőhöz írott levele, amelyben Tzara Somlyó György munkásságát méltatja. Az örökségben találtak egy köteg levelet a magyar származású, Hans Habe néven ismertté vált Békessy János írótól, újságírótól, mert németül írt regényeit Somlyó ültette át magyar nyelvre. Sok eredeti Somlyó-vers és fordítás is van a hagyatékban, emellett jegyzetfüzet és notesz is előkerült versekkel és naplóbejegyzésekkel - jegyezte meg a főmunkatárs. Somlyó könyvtárából a PIM-be kerül 385 könyv, ebből 121-et a kötet szerzője neki dedikált.
Tizenkilenc képzőművészeti alkotás is a múzeumba került, köztük egy mellszobor a Kossuth-díjas költőről és 15 grafika, például Borsos Miklós tollrajza, Gábor Marianne, Szántó Piroska és a költőtárs, Nagy László dedikált portréja. A relikviák között van Somlyó György sálja és fából készült tolltartója is - tette hozzá Komáromi Csaba.


Somlyó György (1920-2006) fiatalon a Nyugat költői közé tartozott. Gyermekkori barátja volt Devecseri Gábor és Karinthy Ferenc. Személyes kapcsolatban állt Radnóti Miklóssal, Kosztolányi Dezsővel. 1946 novemberében (francia ösztöndíjjal) a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be, majd a Nemzeti Színháznál volt dramaturg, később a Hunnia Filmgyár lektorátusát vezette. 1958-ban az ő szerkesztésében és előszavával jelent meg a Francia költők antológiája és Rimbaud teljes életművének első magyar kiadása. 1966-ban megalapította az Arion című, többnyelvű irodalmi almanachot, amelynek 1987-ig volt főszerkesztője. "

2013. szeptember 2., hétfő

Kányádi Sándor : Fa az ágát földre hajtja



Kányádi Sándor : Fa az ágát földre hajtja

Fa az ágát földre hajtja,
kínálja magát az alma.

Sárgán nevet rád a körte,
lepottyan, ha nem nyúlsz érte.

Ásót, kapát fogj marokra:
leszáradt a krumpli bokra.

Ha nem ügyelsz, reggel, este,
dió koppan a fejedre.

Foszló kertjei az ősznek,
ökörnyálak kergetőznek.

Virradattól napnyugtáig
dombok hátán traktor mászik,

füstöt is vet, csoda-kéket,
s húz vagy három vetőgépet.

2013. augusztus 18., vasárnap

Augusztus 20



Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe, valamint 1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe.

Lap tetejére

lap tetejére

Google+ Erzsébet