2011. október 2., vasárnap

Szinyei Merse Pál magyar festő.



Szinyei Merse Pál (Szinyeújfalu, 1845. július 4. – Jernye, 1920. február 2.) magyar festő.


Származása

Szinyei Merse Pál nemzeti érzelmű nemesi családból származott, amelynek körében nemzedékek óta megszokott volt az irodalom, a zene és a képzőművészet művelése. A család 700 éves múlttal rendelkezik, de vagyona a 19. századra megcsappan, ám nem annyira, hogy a művésznek valaha is megélhetési gondjai lettek volna.

1845. július 4-én született Szinyeújfalun, Szinyei Merse Félix (1816-1875) és Jekelfalussy Valéria (1826-1880) nyolc gyermeke közül harmadikként. Édesapja Kassán szerzett jogi végzettséget, az 1839/40-es országgyűlésen Kisszeben követe volt, 1860-ban és 1865-ben alispáni, majd 1871-ben főispáni kinevezést kapott. Édesapja támogatta fia művészi ambícióit, édesanyja pedig irodalom- és zenekedvelő asszony volt, aki jelentős vagyont hozott a házasságba. Jekelfalussy Valéria a Sáros vármegyei nőegylet létrehozója és első elnöke volt. Maga is írt verseket, a Kisfaludy társaság egyik alapítója. A szabadságharc alatt minden ezüst holmijukat és ékszereit a szabadságharc céljaira ajánlotta fel. Részt vett az eperjesi hadikórház megszervezésében. A szabadságharc bukása után 50 kancsuka-ütésre ítélték, amit csak otthona elhagyásával kerülhetett el. A házasságból a következő gyermekek születtek, a festő testvérei:

  • László (1843-1880), alakját 1868-ban örökítette meg testvére
  • Ninon (1844-1877), Berzeviczy Edmundné, őt szintén ismerjük testvére festményéről, melyet 1870-ben festett
  • Pál
  • Zsigmond (1847-1885), a Bécsi Egyetemen végzett orvosi tanulmányokat, őt csibukkal örökítette meg 1866-ban. Vele volt a festőnek legszorosabb kapcsolata a testvérei közül. Unokatestvérét, Jekelfalussy Gizellát vette feleségül, házasságukból egy fiú, Zsigmond született.
  • József (1851-?), felesége Bánó Etelka, gyermekük nem született. Róla 1864-ben készített krétarajzot testvére.
  • Kálmán (1853-?) róla 1866-ban készült festmény, felesége Schauer Mária volt, házasságukból két lány született, közülük Zsófiának arcképét Szinyei festményen örökítette meg, 1903-ban.
  • Béla (1860-1912), róla és István testvéréről 1868-ban készített - Szinyei szerint befejezetlen - festményt. Felesége Gerzon Katalin volt, akitől egy Ödön (1891-ben) és egy Miklós (1901-ben) nevű fia született.
  • István (1862. január 9.-?), Sáros és Zemplén vármegye főispánja. Középiskolát Eperjesen végzett, jogi tanulmányokat pedig Budapesten folytatott (1879-1883) 1884-ben közigazgatási gyakornok, majd aljegyző, 1889-ben főszolgabíró. 1892 októberében alispáni kinevezést kapott, melyet 1895 megújították, 1897. ápr. 8-án kinevezték Sáros vármegye főispánjává. 1895-ben megkapta a III. osztályú vaskorona rendet és az Anhalt-Dessau-féle Medve-rendet.

Az első négy gyermek még Szinyeújfalun született, amikor a festő nagyapja, Szinyei Merse László 1850-ben meghalt, akkor költözött a család az ő jernyei kúriájába, ahol a második négy gyermek született.

Tanulóévek

1856-tól Eperjesen, a katolikus gimnáziumban tanult hatodikos koráig, amikor megbukott (összes osztálytársával együtt), ugyanis az iskola szlovák tanárait egy politikai tüntetésen magyar diákok kergették meg. 1859-ig magántanuló lett, majd 1861 augusztusában vizsgát tett a VI. osztályos anyagból. Ezután 1863-tól Nagyváradon tanult, érettségit is itt szerez. Szinyei a gimnazista évei alatt kezdett komolyabban a festéssel foglalkozni, első tanítója a nagyváradi Mezey Lajos (1820-80) volt, aki mellett több jól sikerült képet készített a fiatal Szinyei.

1864-ben beiratkozik a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol egy év után Hermann Anschütz osztályába kerül, majd Wagner Sándornál tanul festeni. Az első évek szünidejét Jernyén töltötte, ahol olyan jól sikerült munkákat készített (Szinyei Merse József - ceruzarajz; 1865-ös arckép), hogy ettől az időponttól számították az 50 éves festői jubileumát. A következő év nyarán festette meg öccsét (Szinyei Merse Zsigmond csibukkal) valamint másik testvérét, Kálmánt is. 1866-ra jelentős barátokra tesz szert, akik később Európa vezető mesterei lettek (például Wilhelm Liebl (1844-1900). Közülük kettővel (Hans Makart (1840-84) és Gabriel Max (1840-1915) tartós barátság alakult ki.

Szeretett volna a nagy mester, Karl von Piloty osztályába kerülni, és ehhez egy vizsgadarabot kellett készítenie. Mivel Piloty a historizmus elkötelezett híve volt, ezért a magyar történelemhez kapcsolódó témát választott és 1866 decemberében megfestette az Attila halála című vázlatot. Az elkészült mű nem nyerte el Piloty tetszését, így az osztályába kerülés még váratott magára.

A következő évben megjelent Szinyeinél a természet és az ember együttes ábrázolása (például Apáca és lovag). A sok munka meghozta eredményét és az Akasztott elszállítása című képpel, három és fél év tanulás után, 1867 októberében felvételt nyert Piloty osztályába.

Piloty új tanítványának első nagyszabású olajképéhez (mivel Piloty felfedezte, hogy a historizmus nem Szinyeinek való) egy faun erdőben ábrázolását fogadta el. A kép a Faun és nimfa címet kapta és 1868-ban készült el véglegesen. A Faun festése közben pihenésként a Stranbergi-tónál kirándulgatott és itt készítette el a Fürdőházikó fiúval című képét.

A nyarat ismét Jernyén töltötte és a családi portrékat újabb darabbal gazdagította; megfestette testvérének Szinyei Merse Lászlónak a portréját. Szintén 1868-ban készítette Mályvák című kisvázlatát. Az 1867-es világkiállítást megjárt barátja, Gabriel Max javasolta neki, hogy fessen hétköznapi jelenteket és utcán mozgó figurákat, akárcsak a franciák. Szinyeinek már voltak hasonló kezdeményezései; szívesen ábrázolta barátait, rokonait hétköznapi foglalatosságaik közben.

1868 őszén látott hozzá második nagy képének megalkotásához, amire szintén ráment egy éve. A kép az Anya és gyermekei címet kapta. Pilotynak tetszett az ötlet, hogy a szereplőket nem egy előre meghatározott, szigorúan elrendezett kompozícióban akarta Szinyei lefesteni és engedélyt adott a kép elkészítésére. a készülő alkotás elhíresült és már sokan a műteremben megtekintették, és Szinyei mint eredeti kolorista híresült el.

1869-ben, egy bécsi látogatás után Makart hatására újra előveszi a mitológia témáját. Egy háromosztatú képet tervez, melynek közepén a Bacchanália, egyik szélén pedig a Pogányság szerepelne, a harmadik kép nem készül el. (Mindkét kép a Nemzeti Galériában van). Feltehetőleg 1869 júliusában festi A Hinta és a Ruhaszárítás képeket. Münchenben „vázlatfestőnek” kezdik nevezni és valóban, az életmű első periódusában, az ismert alkotásainak túlnyomó többsége remek, de kivitelezetlen vázlat.

1869. július 20-án megnyílik Münchenben a 3000 művészi alkotást felsorakoztató nemzetközi kiállítás. A kiállítás alkalmával került kapcsolatba Gustave Courbet francia festővel, akinek a tolmácsa lett. A kiállítás nagy hatással volt rá és egy hirtelen pillanatában, 1869 novemberében otthagyja az Akadémiát.

Az első önálló évek


Az iskolát otthagyva többet dolgozott, mint azelőtt. Első önálló képét műterme ablakából festette; a kép az Esthajnalcsillag címet kapta. Az önálló festő élet nem tart sokáig, hazahívják, mert apja betegeskedik, és Szinyeinek kell vinnie a birtok ügyeit (1869 novembere és 1870 áprilisa közt). Csak 1870 tavaszán tér vissza Münchenbe. Önálló mesterként, piacra dolgozik, van megrendelése, így megélhetése biztosított. Ennek a korszakának legismertebb képe a Szerelmespár.

1870-ben kitört a porosz–francia háború és Szinyei egy genovai utazást követően visszaköltözött Jernyére. Apja főispáni kinevezése miatt a családi birtok igazgatása újra rámaradt, így első önálló évében a festés háttérbe szorult. De azért nem hagyott fel teljesen a festéssel és ebben az időszakban festette két jelentős képét, amelyeken érzékelhető Courbet hatása. Mindkettő családi portré; az egyik A művész édesatyja karosszékben, a másik pedig nővére, Szinyei Merse Ninon arcképe. Csak 1872-ben apja és kollégái unszolására tér vissza Münchenbe. Ekkor ismerkedett meg unokatestvére, Gundelfinger Gyula, tájképfestő baráti körével, és gyakran jártak együtt kirándulni. Ennek a társaságnak volt a tagja Probstner Zsófia, akit később feleségül vett. Egy időre Arnöld Böcklin műteremszomszédja lett, akivel szoros szakmai és baráti kapcsolatot alakított ki. 1873-ban készítette el egyik legismertebb képét, a Majálist. A képpel zárul Szinyei első festői korszaka.

A birtokos

A világkiállítást otthagyva, ismét visszament Jernyére. 1873. október 15-én, Gundelfinger korompai házában feleségül vette szerelmét, Probstner Zsófiát. Házasságukból 5 gyermek született:
Félix (1874 augusztus 18. - 1952), fiatalabb korában ő is kipróbálta a festést. Apja egyszer mikor meglátta fiát festeni így szólt: "Különös, hiszen ennek van tehetsége". Tanulmányait Eperjesen végezte, később országgyűlési képviselő lett. Fiát többször is megfestette (1874, 1881). Felesége Zeyk Janka Volt, kitől egy Pál és egy Félix nevű fia született. Pál és Vincenti Katalin gyermeke lett a neves művészettörténész, Szinyei Merse Anna.
Zsófia (1867-1877)
Mária (1877-1882)
Valéria (1879-1881) mindhárman a diftéria áldozatai lettek
Erzsébet (1881-1952), 1897-ben apja virággal a kezében, kalappal a fején festette meg. A családban csak Rózsinak nevezték, a róla festett cím képe is ez. 32 éves korától ő is festett
Adrienne (1886-1902) agyhártyagyulladásban halt meg

A gazdasági ügyek lefoglalták és szinte teljesen elfordult a festéstől. Egyre ritkábban festett. Kivételek azonban akadtak, egy őszi vadászat ihletet adott neki és megfestette a Tourbillon (1873) című képet. Firenzébe szeretett volna utazni feleségével, de asszony gyermeket várt és a betegeskedő nagyapa szerette volna látni első unokáját. Felségével boldog házasságban élt. Jernyén töltött idő alatt kezdett hozzá pályájának második legsikerültebb darabjához, a Lila ruhás nőhöz, amelynek modellje felesége volt. Közben a családban sorozatos tragédiák történnek; meghalt a festő édesapja, nővére, és két gyermeke. A nyomott kedélyű Szinyei három éven keresztül nem festett semmit.

1878-ban egy különös élmény miatt ragadott ecsetet; sógora léghajóra szállt és ennek hatására született a Léghajó című kép, majd hosszú idő után újra befejezett egy mitológiai (az utolsó) témájú képet, ezután már csak családtagjairól készített portrékat, de egyiket sem fejezte be igazán. Úgy érezte, el kell hagynia Jernyét és 1882 májusában családostól Bécsbe költözött. Bécsben elsőként A pacsirta című képet festette meg, 1883-ban más műveivel együtt a Künstlerhausban állították ki, de a kritikusok nagyon lehúzták; a kép színeit (főleg a zöldeket) brutálisnak titulálták. Ekkor gyeptéglákat hozatott és a kép elé tetette, és a kritika megenyhült. A Pacsirtát kiállította még Budapesten is, a Faun és a Majális keretében; ez volt az első jelentősebb itthoni kiállítása. Márciusban hazatért Jernyére. Szakítva korábbi gyakorlatával kiment a természetbe és alig egy óra alatt megfesti a Hóolvadás című képét, és csaknem egy évtizedre félretette az ecsetet.

Csalódásait nehezen élte meg, ami házasságát is megkeserítette, felesége nem bírta elviselni férje indulatkitöréseit és apátiáját, ezért kezdeményezte a házasság felbontását. Az asszony 1887-ben magával vitte életben maradt leányaikat, Szinyei pedig egyedül maradt fiával, Félixszel. (Felesége a válásuk után hozzáment Ghillányi Imréhez, aki később földművelésügyi miniszter lett, házasságukból 5 gyermek született. Probstner Zsófia 1952-ben halt meg, 101 éves korában.) Festés helyett politizálással és a birtok vezetésével foglalkozott. 1896-ban megválasztották a héthársi kerület országgyűlési képviselőjének.

A visszatérés

Rokonai és barátai közbenjárására tért vissza a festéshez; megbízták Zemplényi Tivadart, hogy Szinyei birtokán kezdjen festeni, remélvén, hogy a festő felfigyel majd rá. Így is lett; visszatérése alkalmából egy kis tanulmányt festett, Almavirág címmel, majd Zemplényi biztatására befejezte félbehagyott munkáit. Az 1894-1895-ben a Képzőművészeti Társulat által rendezett tárlaton nagy sikert arattak képei. A vádaszati témájú képét, az Oculit, maga a király, Ferenc József vásárolta meg.

Újra a festészet lett életének legfontosabb része. Utolsó 25 évét szakadatlan munkával töltötte, bár ekkor sem készített 5-6 képnél többet évente. 1899-től a maga ültette kerteket festi és megszületik a "park-képek" sorozata, leginkább tavaszi vagy őszi hangulatú képeket készített. 1900-ban a párizsi világkiállításon a Hóolvadás című képe ezüstérmet kapott. 1901-ben egy müncheni kiállításon Majális képe aranyérmet nyert, és Velencében is bemutatták néhány képét. Ugyanebben az évben tett egy Dél-itáliai körutat, amit 1903-ban megismételt. 1902 körül egyik szemére megvakult, de ennek ellenére folytatta a munkát.

1905-ben került sor első önálló kiállítására a Nemzeti Szalonban (Modern magyar művészek). A kiállításon 89 munkáját mutatták be, köztük a külön erre az alkalomra készült Szurkos fenyő című képpel. Következő elismerésként kinevezték az Országos Mintarajziskola és Rajztanár képző (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) igazgatójának, s így az induló fiatalokat és a modern törekvéseket tudta támogatni. 1907-ben a magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapító tagja lesz.

1910 februárjában a berlini Sezession magyar kiállításán 20 műve aratott nagy sikert, majd áprilisban a müncheni Galerie Heinemannban 31 képből álló önálló kiállítását mutatta be. Májusban pedig a Berlini Nemzetközi Kiállításon aranyérmet kapott. Budapesten a Téli Tárlatban a Parkban című képét aranyéremmel tüntették ki és egy magángyűjtő 20 000 koronáért vásárolta meg. 1911-ben a Római Nemzetközi művészeti Világkiállításon 19 műve különteremben szerepelt és itt nagydíjat kapott. Az Uffizi képtár elkérte 1897-ben festett önarcképét, Önarckép bőrkabátban (A kép ma is ott látható, egyike annak a két képnek, amik nem hazai múzeumba kerültek). 1912-ben az Ernst Múzeum megrendezte második gyűjteményes kiállítását, 96 alkotással. Érdemeit pedig a Szent István Rend kiskeresztjével ismerték el.

Ezek után folyamatosan állított ki, majd Jernyén időzött.

Az első világháború idején nem volt arra lehetősége, hogy Jernyére menjen, így az 1916/17-es évek nyarát Fonyódon töltötte, összesen kilenc képet festett itt.

Az idős mester még megélhette élete legnagyobb kitüntetését, amikor is 1914-ben a Szépművészeti Múzeum felállította a Szinyei termet. 1920-ban érte a halál Jernyén.

Negyven nappal halála után a szűkebb baráti köréhez tartozó művészek és írók megalapították a Szinyei-Merse Társaságot, mely a második világháborúig a magyar művészeti élet befolyásos társasága volt.

Nevét ma utca, Szirmabesenyőben általános iskola és 1962 óta gimnázium is viseli. A Szinyei család leszármazottai között majdnem minden generációban találunk képzőművészeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lap tetejére

lap tetejére